Árnyékuralom

6.
Vezon már látott jobb napokat. Újkeltű képessége, amellyel más dimenziókba látogathatott, egy Spherus Magnának nevezett alternatív világba juttatta, ahol a Makuta, a Toa és valami Agori nevezetű nép élt békésen egymás mellett. Nos, többnyire – egy népes Skakdiból, Vortixxból, valamint Spherus Magna lakosaiból álló had közeledett a falu felé, amelyben Vezon álldogált.
Megfelelőnek látta az időt távozni. Ám Vezon még nem sajátította el a vele összenőtt Olmak Kanohi erejének irányítását. Attól, hogy akarta, még nem működött, és most már kezdte azt kívánni, bárcsak meg se látta volna ezt az átkozott tárgyat.
Az elmúlt egy percben immár hatodszorra, megparancsolta az Olmak erejének, hogy vigye el őt ebből a valóságból, még mielőtt a törtető horda elsöpörte volna. Ezúttal érezte a már ismerőssé vált szédülést, amely a dimenzióugrást előjele volt, és látta, amint a világ meginog körülötte. De aztán olyas valami történt, ami eddig még nem: körülötte minden teljesen megdermedt. Amikor megpróbált kinyúlni, és megérinteni egy Toát, a keze egyenest áthatolt rajta. És ami a legrosszabb volt, nem is "utazott" – úgy tetszett, egy szobrokkal teli világban ragadt.
- Ez jobb, mintha megölnének – mondta magának. – Nem sokkal jobb, de jobb.
Romlott elméje átfutotta az összes lehetséges forgatókönyvet. Ez nem sokat segített, mivel lényegében semmit sem tudott az Erő Maszkokról, vagy hogy miként kell őket megjavítani. Ha valami elromlott az Olmakban, lehetséges, hogy örökre itt marad.
Az tényleg olyan rossz lenne? A hang a fejében volt – ez nem volt Vezon számára szokatlan élmény, habár a hangok általában az övéi szoktak lenni.
- Ha ennél szórakoztatóbb már nem lesz, igen – felelt Vezon. – Kihez beszélek?
A keresztnevem számodra nem jelentene semmit. Spherus Magna emberei egy úgynevezett "Nagy Lény"-nek hívnak engem.
- És mi tesz olyan naggyá?
Én nem beszélek az evilági lényekhez. Ők sosem látnak, hallanak engem, és így a képzeletükre hárul a feladat, hogy képet alkossanak rólam, gondolkodásomról és a hitemről. A képzelet végtelen számú módon képes kitölteni az üres részeket azzal, amiben hinni akar.
- Ez szép – mondta Vezon türelmetlenül. – Segítesz kijutnom ebből a helyzetből?
Miért tenném? Én juttattalak bele. Az én népem alkotta az első Erő Maszkokat. Még szép, hogy tudjuk, hogy kapcsoljunk ki egyet. Te nem ide tartozol… mi több, erősen kétlem, hogy bárhová is tartoznál. Így tehát most nem vagy sehol.
- Szóval a Nagy Lények ezzel töltik a napjaikat? Fantomorrukat olyasmikbe dugják, amikhez semmi közük, és megakadályozzák egy őrült válóságok közti tökéletesen jó tombolását? – kérdezte Vezon.
Én talán nem is vagyok egy átlagos Nagy Lény, felelt a hang. Eonokkal ezelőtt elkövettem azt a hibát, hogy megérintettem az Élet Maszkját. Ennek eredményeképp minden életre kelt körülöttem – a bútorok, eszközök, fénysugarak. Uralkodó társaim, saját biztonságuk érdekében, börtönbe zártak. Most már nincs mitől tartanom, csak az eleven láncaimtól… az élő kőtömböktől… és a fénysugarak sikolyaitól, amikor a sötétség kioltja őket.
Vezonnak fogalma sem volt róla, a fény miféle kínokat élhet át, de ha meglátta a fényt az alagút végén, felismerte a lehetőséget.
- Tehát te is meg én is be vagyunk zárva. Szabadon engednél… ha én is szabadon engedlek?
A Vezon fejében lévő hang hosszú időre elcsöndesedett.
___

Lewa földbegyökerezett lábakkal állt. Artakha egy barlangba teleportálta őt, ám nem egyedül volt ott. A jelek szerint egy bizonyos Tren Krommal osztozott a barlangon… és valami azt súgta Lewának, nem lenne jó ötlet pillantást vetnie vendéglátójára.
Fordulj, mondta Tren Krom ismét. Telepatikus "hangja" egy fészeknyi tekergőző fúróféregre emlékeztette Lewát.
- Én tökély-jól meg vagyok itt, kösz – mondta Lewa. - Artakha azt…
Kitalálom, miért jöttél ide, Toa, felelt Tren Krom. Én is hallottam Teridax Makuta hangját, amely az univerzum minden szegletéből hallatszott. De mit kérnél tőlem? Van tudásom, amit fegyverként vethetnénk be ellene, de a tudás, ha nincs meg használatához a kellő tapasztalat, teljesen haszontalan. Engem pedig a Nagy Lények ehhez a szigethez kötöttek, képtelen vagyok távozni.
- És ha az a Nagy Lények műve, kétlem, hogy én képes lennék ki-gyors-szabadítani – így Lewa. – Szóval az utam egy újabb időpocsékolás volt.
Meglehet… talán, mondta Tren Krom. De talán van egy út. Ám nagy kockázattal jár… és számodra a siker talán rosszabb lenne a kudarcnál.
- Mindenki, akit szeretek, veszélyben forog – válaszolt Lewa. – Mindent, ami számomra fontos, megmérgezte Makuta rontása. Megteszek mindent, bármi áron, hogy megállítsam őt.
Súlyosan megbánhatod még a döntésedet, mondta Tren Krom. De a döntésed immár végleges.
Lewa érezte, hogy egy csáp tekeredik a nyaka köré. Felemelte karjait, hogy leszedje, de félúton megdermedtek. A következő pillanatban a teljes világ forogni kezdett, és úgy érezte, mintha belsőségeit egyenként szakítanák ki. Ezután fény, fájdalom és áthatolhatatlan sötétség következett. És mikor az árnyak mind eloszlottak, Lewa meglátta… önmagát.
Letekintett, csak egy mikro-másodpercig, de ennyi is elég volt, hogy meglássa a kőhöz forrt, óriási csápos masszát. Ösztönösen tudta, hogy Tren Krom teste volt az – és az ő elméje volt benne.
- Szabadság. – A szó Lewa szájából jött, Lewa hangján, de Tren Krom ejtette ki. – Ennyi idő után, ismét van testem… egy izmos, erőteljes test, amivel elmehetek erről a nyomorult helyről… hála neked.
Lewa próbált megszólalni, de nem tudott. Először pánikba esett. Aztán eszébe jutott, hogy Tren Krom telepatikával beszélt hozzá. Erősen összpontosított, és szavai "Lewa" agyában visszhangoztak:
Mit műveltél? Én ebbe nem egyez-mentem bele!
- Azt mondtad, "bármi áron" – felelt Tren Krom. – Hát ez volt az ár. De ne félj – nem szegem ge az alkunkat. Bevetem a tudásom, hogy megállítsam Teridaxot. Cserébe nem kérek mást, csak szabadságot. A ide való száműzetésben töltött élet túl nagy ár lenne a szeretteid és ismerőseid biztonságáért?
Még mielőtt Lewa előállhatott volna a válasszal, Tren Krom – a Levegő Nuva Toája testében – elhagyta a barlangot. Lewa próbált a nyomába eredni, de testének hatalmas tömege eggyé vált a szigettel. Nem tudott mozogni.
És ha nem találok valami módot a testem visszanyerésére, mondta magában, örökre ide leszek csapda-ragadva.

Fordította Viktor24